A címeket jómagam adom, kéretik engem megróni ezért. Szóval kényes és mindenkit érintő témánál vagyunk, és rendes római polgár éjfélkor már alszik. Én pedig vagy nem vagyok rendes római polgár, vagy insomnia-ban szenvedek. Inkább írok, azzal nem bántok senkit, és remélem izgalmas, érdekes bejegyzést sikerül közreadnom.

Sokat gondolkodtam, mihez kéne kezdeni a szabadidőmmel. Jóbarátom, és "helytartóm", Márk (akié ez a blog, én csak vendégíró vagyok itt) például verseket ír. Nagyon szerény ember ő, nem dicsekszik ilyesmikkel, ezért titokban elloptam tőle  verseit, és elolvastam. Ez indított az írásra. Volt szerencsém elolvasni mindet... A mi korunkban még a galambposta sem működött rendesen, pláne nem volt Internet, nem is értek hozzá, de remélem itt magunk között vagyunk és elmondhatom rövid véleményemet a verseiről, és azonbelül is az egyik legkedvesebb lírai témájáról.

Talán megbocsájtja, hogy a háta mögött kibeszélem, de kikívánkozik belőlem, hogy aranyos kedvtelésnek tartom versek és novellák írását részéről. Minden tiszteletem az övé, mégis azt kell, hogy mondjam, remélem nem sokan fogják elolvasni lírai munkásságának eme darabjait. Kedves kis próbálkozások maradjunk annyiban.

Erato az ő múzsája! A mirtuszkoszorús csak akkor van ekkora hatással egyébként józan emberekre, ha azokat - ahogy egykori bölcs mentorom Lucius Tullius Agrippa mondaná - "seggbe lövé Ámor az ő mérgezett nyilával". Két súlyos hatás egyszerre a józan ítélőképességű embernek. Egyszerre csúszik tisztán látó szeme elé Erato mirtuszkoszorúja, és a helyzetet súlyosbítandó, vérét megmérgezi Ámor vakságot és esztelenséget hozó toxinja is. Mégis hányszor esik a nemes férfi eme hibákba, mert a szerelem hiba! Édes hiba, de veszélyes is, mert ebből a hibából okulni lehetetlen. Az ember újra és újra elköveti.

Márk barátom is szerelmes. Hiába is próbálom lebeszélni róla, a szívnek ugyan ki parancsolhat? Tollából Erato csalja elő költészetének giccsesebbnél giccsesebb, méztől csöpögő, undorító sorait és rímeit. (melyekből alkalomadtán majd részleteket megjelentetek ehelyütt is a nyájas blog-olvasó örömére, ill. bánatára :D)

Ez a fiú javíthatatlan álmodozó, és versei is egyfajta álomképek... Vágyódás az elérhetetlen után. Talán azt hiszi, hogy csak ő tud ilyen verseket faragni, pedig hányan és hányan... Dehát tudjuk ezt! Talán egyszer benő a feje lágya. Én próbálkozom mindenesetre, és szüntelenül azt hazudom neki, hogy jó kis verseket írt. :)
Minap beleolvastam a Christianusok szent könyvébe, a Bibliába, és ott találtam valamit, ami talán ide is illik. Iesus Christus szerint, ha akkora hitünk volna, mint egy mustármag és azt mondanánk egy hegynek, hogy menj innen amoda, akkor az megtenné.
Azt látom, hogy az én cimborám legalább két mustármagnyira hisz a szerelmében...

...meglátjuk ez mire elég! ;)